avagy merülj el az ünnepi hangulatban rohanás és kötelezettségek nélkül
Érezted már valaha azt, hogy a túlságosan szirupos karácsonyi hangulatot nem neked találták ki?
Az idilli családi Pinterest-képek láttán arra gondolsz, hogy biztosan a fotós által megrendezett jelenetek, ilyen a hétköznapok állandó rohanásában a valóságban nem is történhet.
Arra gondolsz, hogy a nagy kacagásoktól hangos mézeskalácssütés, a meghitt fenyődíszítés, a pezsgős koccintás közben napokig teret belengő, finom fűszeres illatok és a ráérős, tartalmas beszélgetések valójában csak a romantikus karácsonyi filmekben léteznek.
Mi is gyakran érezzük azt, hogy az általunk nem befolyásolható külső körülmények egyre többször borítják fel a terveinket, vagy szabnak határt a lehetőségeknek.
Ugyanakkor mégis fontosnak tartjuk, hogy azok az energiakészleteink, amelyek pont a hétköznapok kihívásait segítenek könnyebbé tenni, tartósan maradjanak feltöltöttek.
Éppen ezért álmodtuk meg közösen ezt a ráérős, nőknek szóló, fotózással, karácsonyi készülődéssel és egy csodálatos csellókoncerttel egybekötött eseményt, ahol pontosan az a cél, hogy még az év végi hajrá előtt Te is részese lehess az ünnepi hangolódás minden idilli pillanatának.
Gyere, inspirálódj és hangolódj velünk a közelgő ünnepekre!
“JustMe”- Villagreen Xmas
PROGRAM
Időpont: 2022.10. 29. 12:00 – 20:00
Helyszín: Villa Green Studio – Szentendre
WELCOME PEZSGŐ
Welcome pezsgő és koccintás – Megmutatjuk, hogy ez sem csak a Pinteresten lehetséges:)
VILLAGREEN KÖRBEVEZETÉS
Ismerkedés a Villagreen különleges tereivel
Ritka alkalom, amikor gyerekek nélkül, ráérősen gyönyörködhetsz a karácsonyi enteriőrben, és akár a „mézeskalácssütős” családi fotózást is lefoglalhatod early bird áron!
SMINK
Természetes hatású csodaszép sminket kapsz Lipárdi Mónikától
Igazi arc – és léleksimogató élmény!
PORTRÉFOTÓZÁS
Különleges, karácsonyi hangulatú JustME portré fotózás a stúdióban Bartha Andival.
Modell – rutin nélkül is gyönyörű képeket alkotunk rólad, amiből egyet garantáltan magaddal vihetsz!
AJÁNDÉKKÉSZÍTŐ WORKSHOP
Ellenállhatatlan, hazavihető karácsonyi édességeket készíthetsz Kálnási Anikóval, amivel akár szeretteidet is meglepheted
PÁRATLAN KARÁCSONYI KONCERT
Különleges koncert élmény a legszebb karácsonyi dalokkal, Kalmus Felicián egyedi feldolgozásában!
Érdemes mielőbb regisztrálnod, mert a rendkívül kedvező áron elérhető különleges esemény befogadó kapacitása maximum 15 fő!
Kinek szól a program?
Olyan program összeállítására törekedtünk, ahol az anyai teendőket, vezetői szerepeket, munkahelyi kötelezettségeket és hétköznapi felelősségeket egy picit félre téve feltöltődhetsz, még a karácsonyi hajrá előtt.
Ezt a napot kifejezetten nőknek, barátnőknek, anyáknak, nagymamáknak képzeltük el, akik a családi események szervezőjeként mindig önmaguk elé helyezik a többiekről történő gondoskodást.
Ez a nap viszont most csak rólad, és neked szól!
A welcome pezsgő közben röviden elmondjuk majd, hogy mit hol találsz, és mikor kerül sor a te sminkedre. A fotózások folyamatosan zajlanak majd, és amint elkészül a sminked, már ülhetsz is Andi kamerája elé. Ha pedig végeztél, vár rád Anikó, akivel különleges édes ajándékokat készíthetsz. Közben karácsonyi zene szól, és ráérős beszélgetéseket folytatunk. A nap vitathatatlanul méltó záró eseményeként pedig Felicián csodálatos cselló játékát hallgatjuk meg együtt.
Igen, most valóban szépen, kényelmesen és ráérősen élvezheted a karácsonyi készülődés különleges élményét!
Érdemes mielőbb regisztrálnod, mert a rendkívül kedvező áron elérhető különleges esemény befogadókapacitása maximum 15 fő!
A JustMe – Villagreen Xmas program ára:
Early bird kedvezmény: 28.800 Ft
2022.10.07-ig történő befizetés esetén
Teljes ár: 35.800 Ft
2022.10.07. után
Jelentkezési határidő: 2022.10.22
A megadott árak alanyi áfamentes árak.
A fenti ár tartalmazza:
- Welcome pezsgő
- Egy természetes hatású smink Lipárdi Mónikától 15.000 Ft értékben
- JustMe mini portréfotózás Bartha Andival – 48.800 Ft értékben
- Egy darab retusált digitális kép (Az egy darab átadott képet Bartha Andi fotós választja ki, 2 MB méretben, jpg-formátumban, amelyet egy jelszavas galériából tölthetsz majd le a rendezvényt követő 3 munkanapon belül. A többi elkészült kép közül sorszám alapján további képek retusálását is megrendelheted 6800 Ft/db áron!
- Édes, hazavihető ünnepi ajándék készítése Kálnási Anikóval – 15.000 Ft értékben
- Különleges koncertélmény a legszebb karácsonyi dalokkal, Kalmus Felicián egyedi feldolgozásában – 22.000 Ft értékben
Érdemes mielőbb regisztrálnod, mert a rendkívül kedvező áron elérhető különleges esemény befogadókapacitása maximum 15 fő!
- Az alábbi gombra kattintva töltsd ki a regisztrációs űrlapot.
- Ha ez megvan, akkor az űrlapon megadott címedre egy díjbekérőt küldünk. A részvételi díjat 2 napon belül, átutalással tudod fizetni a bekérőn szereplő számlaszámra.
- Amennyiben az összeg megérkezett, elküldjük neked a megrendelés visszaigazolását és az egyéb tudnivalókat!
Várunk szeretettel!
Kálnási Anikó – művészeti menedzser a Villa egyik megálmodója
Kalmus Felicián – csellóművész, zeneszerző, a Villa másik megálmodója
Bartha Andi – fotográfus, a JustME fotós projekt alkotója
Lipárdi Mónika – professzionális sminkmester
Egyéb infók
Mivel készüljek?
Lelkesedéssel és nyitottsággal. Mi mindent megteszünk, hogy maradandó és ünnepi élményt jelentsen neked ez a nap!
Milyen képek készülnek?
“A “JustMe” projektben a különböző, felelős szerepekből szeretnék egy picit kitekinteni.
Most nem üzletasszonyként, munkatársként, szakértőként, feleségként, vagy anyaként vagy jelen, hanem mindezeket egy pici időre félretéve nőként. A képekben kötelezettség és megfelelési kényszer nélküli érzelmi lenyomatokat fogalmazok meg, letisztultan, kellékek nélkül, irányított párbeszéddel, pózokat finoman instruálva. A projekt célja: Megmutatni a rengeteg szerepünk mögött a nőt, aki személyiségünktől függően lehet erős, lágy, finom, határozott, vagy gyengéd, stb…”
Most mindezt egy csipet karácsonyi hangulatú enteriőrrel fűszerezzük. A JustME projektről részletes leírást itt találsz.
Hogyan zajlik a fotózás?
Amikor elkészül a csodás sminked, akkor ülsz be Andi kamerája elé. Andi kedvesen, finoman irányított instrukciókkal mutat meg neked mindent ami ahhoz szükséges, hogy a legszebb és legkifejezőbb képek készüljenek rólad.
Milyen öltözék szükséges a fotózásra?
A ruhát mi biztosítjuk, ugyanakkor fontos, hogy hozz magaddal egy testszínű, pánt nélküli melltartót, és olyan felsőrész legyen rajtad, amiből könnyen ki tudsz bújni.
Milyen frizurám legyen?
A helyszínen fodrász nem lesz jelen, ugyanakkor tökéletes, ha frissen mosott és a neked legjobban tetsző, általad formázott frizurával érkezel.
Milyen sminket kapok?
Móni természetes hatású sminkkel emeli ki az arcod legizgalmasabb és legszebb részeit. Ha nem szoktál a hétköznapokban sminkelni, ezt az arckényeztetést akkor is kedvelni fogod!
Hogyan kapom meg a képet?
AA fotózást követően a képeket Bartha Andi fotós válogatja le. Az elkészült nézőképeket (retusálás nélküli, kis felbontású, logózott képek) egy, a neveddel ellátott virtuális galériában tudod majd megtekinteni. 1 db, 2 MB méretű, jpg-formátumú, Andi által választott digitális képet átadunk, utómunkát és retusálást követően. Ha szeretnéd, az elkészült nézőképek közül további képeket is megrendelhetsz 6800 Ft/db áron. Az így megrendelt képet/képeket szintén utómunkát és retusálást követően kapod kézhez. Nyers képeket nem adunk át, a nézőképek nem letölthetőek.
Készül az esményen kép és videó?
Igen, a program közben werk videók és fotók is készülnek, amelyeket később a Villagreen.hu és a Thestory.hu weboldalakon, illetve a kapcsolódó Facebook- és Insta-oldalakon is megosztunk majd.
Mi történik ha mégsem tudok menni?
2022.10.13-ig történő lemondás esetén a befizetett díj 50%-át visszatérítjük, ezt követő lemondás esetén nem jár visszatérítés.
Érdemes mielőbb regisztrálnod, mert a rendkívül kedvező áron elérhető különleges esemény befogadókapacitása maximum 15 fő!
Visszajelzések azoktól, akik már jártak JUSTME fotózáson
“Hatalmas élmény volt a fotózás! Sosem éreztem még ilyen szépnek magam. Gyönyörű képek készültek! Azt hiszem minden kicsit is önbizalom hiányos nőnek receptre kellene felírni egy fotózást Andival! Utána máshogy látja magát az ember. Köszönöm a csodás élményt és a gyönyörű képeket! Hajni”
”Hónapokkal ezelőtt jártam Andinál portré fotózáson, ha a Vele töltött idő eszembe jut, az a mai napig mosolyt csal az arcomra és ez nem is fog változni. Andi egy igazi profi, aki csodás stúdióban alkotott, vagyis inkább varázsolt. Köszönöm szépen, Andi az élményt és a gyönyörű fotókat, melyekről egy új, szabad én néz vissza rám.” Kati
A fotózás légköre nagyon oldott volt, már a sminkszékben ülni is nagyon pozitív élmény volt, amit csak tetőzött, hogy Andival az első perctől működött a kémia. Igazi élmény volt, ami hetekre feltöltött. Mindig hálás leszek neked és Móninak. Mindenkinek, minden nőnek járna egy ilyen alkalom az életben, hogy ha mástól nem is, legalább tőletek hallja, hogy milyen gyönyörű. Szerintem nekem életemben összesen nem mondták ennyiszer, hogy szép vagyok, egészen újszerű és megdöbbentő élmény, amire mindig szívesen gondolok vissza. A képeket nézve én is szépnek látom magam, ugyanakkor ez tényleg én vagyok, nem egy szétfilterezett idegen arc. Igen, ez én vagyok!!! Bámulatos! És a többiekben is ugyanezt a szépséget látni, meglátni….hát az meg egészen világrengető energiákat szabadíthatna fel. A koncepció külön is közel áll a szívemhez, mert muszáj az emberek tekintetére koncentrálni, amit manapság olyan ritkán teszünk meg (bár a maszkhelyzet ennek legalább jót tett, hahaha).” Kata
“Mindig is kiváncsi voltam rá, hogy milyen egy fotózás, amikor én vagyok a főszereplő. Andi a lehető legszuperebb élménnyé varázsolta ezt a pár órát. A helyszín, a smink és maga a fénykepezés mind nagyon otthonosan, és egyben professzionálisan zajlott. A rohanó hétköznapokban egy kicsit megállt az idő, új élményekkel töltődtünk fel, és a végeredmény is csodás lett! Köszönöm Andi! Dóri”
“Egy facebook csoportban figyeltem fel Andi képeire. Nagyon kíváncsivá tett a sok fantasztikus élménybeszámoló és a különleges képek is, így én is jelentkeztem a JustMe fotózásra. Nagyon jó döntés volt. A csodás helyszín, a szuper sminkes és persze Andi kedvessége és profizmusa nagyban hozzájárult, hogy fesztelen lehessek, és már-már királynőnek érezzem magam. Az elkészült képek egyszerre művésziek, és játékosak. Izgalmas a saját árnyalataimat ilyen formában viszontlátni. Nagyon jó szívvel ajánlom! Rita”
„Továbbra is állítom, hogy Andi egy szuper kis balzsam a léleknek. Felejthetetlen élménnyel gazdagodva, meseszépnek varázsolva hagytam el a helyszínt 🙂 Olyan pillanatokban látta meg a bennem elbújt Nőt, mit bőven a legrosszabb grimaszomnak gondoltam 😀 Szóval tényleg receptre kellene felírni!” Bogi