Önelfogadás
Túl vagyok egy egy hónapos önarckép kihíváson. Egy facebook csoportban a feladat az volt, hogy egy hónap alatt készítsünk magunkról önarcképeket. Pár éve már csináltam egy ilyen kísérletet a covid alatt készült projektemhez mobiltelefonnal. Most azonban fényképezőgéppel, állványról, vagy valahova letéve a gépet, telefonnal exponáltam.
A kihívás összetett volt. Egyrészt iszonyat nehéz volt mindig a megfelelő helyre fókuszálnom, pózba rendeznem magam, és közben megfelelő arckifejezéssel a kamerába nézni. Egyszerre lenni fotós és modell. Másrészt lelkileg is kihívás volt elfogadni magam karikás szemmel, smink nélkül, olyannak amilyen vagyok. Tudom, volt rá eddig már jó néhány évem, mi van velem. 🙂 Mégis arcon csapott a monitoron visszanéző ember látványa némelyik képen. Még mindig magamról beszélek.
Többször szoktam említeni a fotózásra érkezőknek, hogy az a látvány amit a tükörben látunk magunkról nem minden szituációban az, amit a környezetünk lát rólunk. Mi minden nap a megszokott szögben látjuk magunkat a tükörben, ami a megfelelően felszerelt fürdőszobai világításnak köszönhetően megfelelő fényviszonyok között láttat bennünket. Ezt az arcunkat ismerjük mi.
A barátaink, munkatársaink, családunk azonban ennél jóval több szituációban, perspektívából és különböző fényviszonyok között is beszélget velünk, lát bennünket. Így számukra egyáltalán nem akkora meglepetés az arcformánk egy másik nézőpontból, mint saját magunknak.
Ebben az önarckép projektben sikerült ezt magamnak is modelleznem. Néhányszor pont erre gondoltam: de hát én nem is így nézek ki. És mégis. Ez is én vagyok. Így is én vagyok és ilyen is vagyok.
Minden nehézség ellenére valójában örültem ennek a kihívásnak több okból.
Szeretem, ha a szelfi fogalma egyértelműen kiegészül, vagy éppen élesen elkülönül a telefonnal készített, gondosan megformált, pózba rendezett, filterezett, Instagramon like-ot gyűjtő idealizált képtől. Portré fotózásokon gyakran tapasztalatom, hogy nők nagy része gondolkodik magáról negatívan, gyakran utálva magát, és nem hisz benne, hogy ő is lehet szép és a szépség mindenkiben megvan.
Amikor beszélgetünk erről, gyakran kiderül, hogy többek között ezek az instant képek is elbizonytalanítják őket önmagukban és úgy érzik, csak bizonyos genetikai adottságokkal rendelkezők vagy fiatal korúak lehetnek csak szépek.
A képekben most nem a saját szépségem megmutatása volt a célom, inkább a saját valóságom egy-egy pillanatába történő betekintés. Ami legtöbbször megdöbbentő, sokkoló, nyugodt és esetleg néhol még talán szép is.
Szembenézni magunkkal, megbocsátani és elfogadni magunkat úgy ahogy vagyunk, sokszor életfeladat. Az önarcképek készítése nekem már egy ideje ebben is eszköz. Ha van kedved, próbáld ki te is.
